Segítsünk Laurának

Bencze Laura egy kilenc éves, tündéri kislány. Élni akarása és kitartása csodálatra méltó, de most a mi segítségünk is kell mind-e mellé. Neki kérünk segítséget, hogy meggyógyuljon, és megtörténjen a csoda,végre boldogan és egészségesen éljen!

A kezelés súlyosabb mellékhatásai 

A gyermekkori rosszindulatú daganatos betegségek, melyek kezelés nélkül halálosak nagyon intenzív kezelést igényelnek. A kezelés célja a végleges gyógyulás. Ehhez azonban olyan gyógyszerek alkalmazására kényszerülünk, melyek súlyos átmeneti mellékhatásokat okoznak a szervezet egészséges szerveiben is.

Ezek közül kiemelkedik a csontvelő, ahol a vér alkotórészei termelődnek. Az átmeneti súlyos károsodás oka, hogy a kemoterápia elsősorban a gyorsan osztódó sejtekre hat, amilyenek a csontvelő sejtjei is. A károsító hatás a véralkotó sejtek számának átmeneti csökkenésében jelentkezik, mely tüneteket okozhat.

Ha az oxigén szállításában résztvevő vörösvértestszám csökken, akkor a betegek vérszegénnyé válnak, mely sápadtsággal, fáradékonysággal jár. Amennyiben a véralvadáshoz elengedhetetlen vérlemezkék száma csökken egy kritikus érték alá, akkor fokozott vérzékenységi állapot jelentkezik leggyakrabban nyálkahártyavérzés, apró pontszerű bőrvérzések (petechia) vagy orrvérzés formájában. Mindkét esetben a hiányzó sejtek mielőbbi pótlása szükséges a kórházi ellátás során vörösvértest-transzfúzió vagy vérlemezke (thrombocyta) transzfúzió formájában.

Súlyos következményekkel jár a fehérvérsejtek, a fertőzések elleni védőrendszer elemeinél észlelhető jelentős számcsökkenés. Az alacsony fehérvérsejt szám fokozottan fogékonnyá teszi a szervezetet különböző kórokozókkal történő megfertőződésre. A fertőzés tüneteinek (láz) első észlelése esetén késlekedés nélkül, azonnali kórházi ellátás szükséges különböző antibiotikumok egyidejű adásával.

Az alacsony fehérvérsejtszám és a gyógyszeres kezelés közvetlenül is elősegíti nyálkahártya fekélyek átmeneti képződését, mely nagy fájdalommal járhat és a táplálékfelvételt jelentősen korlátozza. Ez megelőzhető, vagy tartama lerövidíthető a megfelelő, a kórház személyzet által javasolt szájápolással.


Forrás:

Magyar Gyermekonkológiai Munkacsoport honlapja

http://www.gyerekdaganat.hu/GYOM/PUB

(Prof dr Nagy Kálmán)

(dr Hauser Péter)



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 27
Heti: 177
Havi: 852
Össz.: 429 723

Látogatottság növelés
Oldal: Kemoterápia
Segítsünk Laurának - © 2008 - 2024 - bencze-laura.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »